Vissza a kezelésekhez

A konzerváló fogászat feladata a szuvasodás okozta károk helyreállítása és a fog sérült részeinek idegen anyagokkal való pótlása és olyan mértékű szuvasodás esetén, mely eléri a fogbelet (pulpa) annak gyógyítása. A fogbél betegségeivel és gyógyításával foglalkozó tudomány az endodontia.

A hétköznapokban gyökérkezelésnek-gyökértömésnek hívott eljárás során a fog belsejében károsodott szöveteket apró eszközök segítségével eltávolítjuk, majd a helyét speciális tömőanyaggal töltjük fel. A rejtett, vagy erősen görbült csatornák jelentették a régi időkben ezen eljárás legfőbb kockázatait, sikertelenségeit. Ma már olyan technológiai újdonságok állnak rendelkezésünkre, amelyek lehetővé teszik az esetek döntő többségében a sikeres gyökértömés befejezését, és ezáltal a fog további funkcióban tartását.

A fogtömések készítésére alapvetően két különböző technológiát ismerünk. Készülhetnek a fogorvosi székben valamilyen plasztikus anyag (amalgám, fehér színű kompozit) felhasználásával. Ez a leggyakoribb eljárás, amely fő előnye a gyorsaság. Ezt a módszert főleg kisebb kiterjedésű üregekben alkalmazzuk.

A másik eljárás során a fogorvos által kialakított üregről lenyomatot veszünk, amely alapján a fogtechnikus elkészíti az un. betétet, más néven inlayt, amely a fog hiányzó részeit tökéletesen pótolja. Készülhet aranyból vagy esztétikus fehér kerámiából. Előnye a különleges pontosság, ezáltal utolérhetetlen tartósság. Mivel a tömés több évtized múlva sem zsugorodik, a nagy destrukciók esetén ez az egyetlen megbízható hosszú távú tartósságot nyújtó eljárás.

 

Gyökérkezelés

Fogaink nemcsak saját keringéssel, anyagcserével rendelkeznek, hanem idegszálakat is tartalmaznak. Az ideg-és érképletek a fogak belsejében futnak és különféle tényezők (pl.: mély fogszuvasodás, ütés, fogkorona törése) hatására begyulladhatnak.

A fogbélgyulladás többnyire fájdalommal jár és a fog belsejében található élő szövegeket elpusztítja. Ilyenkor a fog belső részének teljes tisztítására, majd betömésére van szükség. Ez a folyamat a gyökérkezelés.

Minden híreszteléssel és eddigi negatív élménnyel ellentétben a gyökérkezelés fájdalmatlanul elvégezhető! A páciensnek a kezelés alatt nem szabad semmilyen fájdalmat éreznie, ezt a mai technikai felkészültség már biztosítja.


Miért érdemes a gyulladt vagy már elhalt fogakat gyökérkezelni?

  • mert elsődleges célunk a saját fogak megtartása (ellentétben a fogeltávolítással)
  • ezáltal elkerülhető vagy megszüntethető a fájdalom, valamint a fogak ráharapási érzékenysége további fertőzéseket, gócbetegségeket előzhetünk meg

Mire lehet számítani a gyökérkezelés után?

  • A gyökérkezelés után az esetek többségében a kezelt fog panaszmentessé válik
  • Előfordulhat, hogy a gyökérkezelés után 1-2 napig érzékeny marad a fog vagy egy ideig még ráharapásra érzékeny
  • Nagy felületen tömött fogakat érdemes koronával beborítva megvédeni, mert a gyökérkezelt fogak élettelenek, így idővel törékennyé válnak.

Kivehető és kombinált fogpótlások

Teljes vagy részleges fogatlanság esetén nincs mód minden esetben rögzített pótlás készítésére. Ebben az esetben kivehető fogművel kell helyreállítani a rágófunkciót és az esztétikai, szociális elvárásokat. Amennyiben rendelkezésre állnak saját fogak, azok felhasználása nagyban segíti a fogsor stabilizálását, ezzel jobb rágófunkciót és stabilitást biztosítva. Az implantátumok megjelenése és széleskörű elterjedése óta ezek a fogpótlások is jelentős változáson mentek keresztül. Sok estben implantátumok beültetése segítségével biztosítunk olyan mértékű stabilitást a kivehető fogsoroknak, hogy gyakorlatilag a normál rágófunkciót megközelítő módon képesek azokat a páciensek használni.

Koronák, hidak, rögzített fogpótlások

A rögzített fogpótlások saját fogak orvosi előkészítése után, illetve implantátumok behelyezését követően fogtechnikai laboratóriumban készülnek, melyet az orvos a szájban olyan módon rögzít, hogy az a páciens által nem távolítható el. Az így elkészült fogművek a saját fogakhoz hasonlóan visszaadják az egészséges táplálkozáshoz szükséges rágófunkciót, az esztétikai igényeket maradéktalanul kielégítik.
A rögzített fogpótlások közé soroljuk a koronákat, hidakat.
Végleges pótlások esetében a hosszú ideje bevált fémkerámia koronákat, hidakat is készítjük, melyeknek nikkel mentes kobalt-króm ötvözet adja a vázát és az erre rétegezett kerámia pedig a tökéletes esztétikai megjelenést. 

A legmagasabb esztétikai és funkcionális igények kielégítésére a jelenleg legkorszerűbb technikával készült Cirkon pótlásokat készítjük pácienseink számára, melyek pontossága nagyságrendileg meghaladja a hagyományos eljárással készültekét. Cirkon alkalmazásával elkerülhető a későbbi természetes íny visszahúzódás miatt megjelenő sötét csík a korona szélénél, így hosszú éveken keresztül garantált a természetes mosoly.

Előnyei:

  • Teljesen fémmentes
  • Fémeknél erősebb
  • Esztétikus hatású
  • Harmonizál a természetes fogakkal
  • Biokompatibilis anyag
  • Hosszú élettartam

Mi a különbség a cirkon és a fémkerámia fogpótlás között?

  • Nem tartalmaz fémet, ezért nem válthat ki allergiás reakciót
  • A korona váza maga a cirkon és erre kerül rá a kerámialeplezés, ezért esztétikusabb
  • Nagyobb a pontossága, tökéletes a széli záródása
  • A természetes fog tökéletes mása alkotható meg

Mikor ajánlott?

  • Minden esetben, ha tökéletes esztétikára törekszünk
  • Elszíneződött frontfogak esetén
  • Régi, rosszul záró koronák, hidak lecserélésére
  • Implantációs fogpótlások esetén

Panoráma röntgen

Pácienseinkkel való első találkozáskor állapotfelmérést végzünk és az állapotnak megfelelő személyre szabott kezelési tervet alakítunk ki.

Panoráma röntgen segítségével egyetlen felvételen valamennyi fog, az őket körülvevő csont, az állkapocsízület, az arcüreg is láthatóvá válik. Ezzel a rendelőben végzett szájvizsgálat során esetlegesen rejtve maradt elváltozások, panaszt nem okozó krónikus gyulladások is felfedhetővé válnak.

Ezen túl meglévő pácienseink részére rendszeres, ingyenesen kontroll vizsgálatot kínálunk.

Tömések, inlay-ek

Az Inlay és Onlay betétek nagyobb fog hiányok ellátására alkalmasak, melyhez az üreget szintén a fogorvos alakítja ki, mint a sima töméseknél, de magát a betétet fogtechnikus készíti el. Az így készült „tömések” még nagyobb teherbírással és jóval hosszabb élettartammal bírnak.

Az Inlay és Onlay további előnyei:

  • Porcelánból, cirkonból, kevlárból, vagy aranyból készülnek, ezért igen magas esztétikai értékkel rendelkeznek.
  • Felválthatják a régi amalgámtöméseket ezzel sokkal egészségesebb és természetesebb mosolyt biztosítva a páciensnek.
  • Túl hideg vagy meleg ételek fogyasztása során, nem tágulnak ki vagy húzódnak össze a hőmérséklet változására, a fémből készült tömésekkel ellentétben, így használatuk során  nem kell számolnunk fájdalommal, vagy a fog károsodásával.
  • A tartós anyagból készült betétek akár 10-30 évvel hosszabb élettartamúak, mint a hagyományos fogtömések.

Csavarozható fogpótlások implantátumokra

A modern technológiáknak (Biomain I-Bridge, Biomain I-Bridge 2, Dentadvance) és műszaki fejlesztéseknek köszönhetően képesek vagyunk olyan fogpótlásokat készíteni, amelyeket szélsőséges implantátum pozíciókban is csavarok rögzítenek, akár rögtön az implantátumok behelyezését követően A fogpótlások készülhetnek kobalt-króm ötvözetből, cirkóniumból és titánból. A csavarok "láthatatlan" helyeken kerülnek behelyezésre és lefedésre,így az esztétikai eredményt garantál. Az elkészült rögzített fogpótlás a csavaroknak köszönhetően bármikor eltávolítható, természetesen csak orvos által, így az korrigálható, javítható és még akár aznap visszahelyezhető a páciens szájába. Ha mondjuk a híd elkészülte után évekkel később világosabb fogszínt szeretne, az akár egy nap alatt megváltoztatható a fogtechnikai laboratóriumban, majd visszahelyezhető a páciens szájába. Egy ilyen művelet elvégzéséhez az esetek többségében még injekció sem szükséges.

Ideiglenes fogpótlások implantátumokra, azonnali terheléssel

Megfelelő anatómiai adottságok esetén az implantátumok behelyezését követően csaknem azonnal elkészítjük rögzített fogpótlását, melyet csavarokkal rögzítünk, így az implantátumok gyógyulási ideje alatt sem kell kivehető fogpótlást viselnie. Az ilyen módon elkészített ideiglenes pótlások már az első napoktól jelentős komfortérzetet és magabiztosságot nyújtanak pácienseinknek.

Vissza a kezelésekhez
Keresés az oldalon:
Helyi tarifával hívható! 06 40 69 48 48
Ajánlások:
  • Kedves Doktornő!
    Sosem hittem volna, hogy a műfogsoromat a sajátomnak fogom érezni! Egyszerűen fantasztikus, hogy mennyire stabil, erős és gyönyörű. Nem tudom elégszer megköszönni…
    (T. Rita)
  • Tisztelt Doktornő!
    Már évek óta szenvedtem a bölcsességfogammal, rettegtem mindig, hogy mikor gyullad be újra és újra. Nem is hittem volna, hogy ilyen egyszerűen és gyorsan megszabadulok minden fájdalomtól. Köszönöm szépen.
    (Weisné Boglárka)
  • Kedves Oxivit Dental!
    Végre egy fogorvosi rendelő, ahova nem félek bemenni. Nem csak az orvosok, de a dentálhigiénikusok és asszisztensek is kedvesek, és figyelmet, időt áldoznak rám. Ezért akár sokkal többet is fizetnék!
    (Korányi Zita)
  • Kedves Oxivit Dental!
    Örülök, hogy személyesen megismerhettem Önöket, és megfogadtam tanácsaikat. Most már tudom, hogy megjelenésemhez nem csak a ruháim, de ápolt fogaim is hozzá tartoznak!
    (Zöld Gergely)
  • Kedves doktornő! Régóta vágytam arra, hogy újra magabiztosan mosolyoghassak, mint fiatal koromban, de eddig sajnos technológiai okok miatt, senki nem vállalta el a kezelésemet. Örülök, hogy Önökre találtam, hiszen kis országunkban, alig találni olyat, aki csontpótlással végez fogbeültetést.
    (Sebestyén Virág)
  • Kedves doktorúr!
    Levelemmel szeretném megköszönni, hogy olyan gyorsan tudott fogadni. Külföldi utam előtt egy nappal fájdult meg a fogam, nem tudom, hogy bírtam volna ki egy hétig, ha nem segít rajtam. Így ön is hozzájárult, hogy kipihenhessem magam.
    (Tarányi Márton)
  • Kedves Kriszta!
    Köszönöm szépen a múltkori fogfehérítést és fogkő levételt. Míg mások érzéstelenítés nélkül végezték a fogkő eltávolítást, vagy csak helyi érzéstelenítőt fújtak rá. Önöknél meg volt a lehetőségem, hogy ne érezzek a kezelésből semmit. Köszönöm a gyönyörű fehér fogakat!
    (Végh Péter)
Visszahívást kérek
email 1123 Budapest, XII. kerület Alkotás út 53.
telefon Tel.: +36 40 694-848 (40-OXIVIT)
fax Fax: +36 1 315-0929
email 2040 Budaörs, Puskás Tivadar u. 11.
telefon Tel.: +36 23 422-483
email 1027 Budapest, Bem J. u. 7.
telefon Tel.: +36 1 336-1111
fax Fax: +36 1 315-0929
web www.oxivitdental.hu
email info@oxivitdental.hu

OXIVIT Orvoscsoport

Logintech Magyarország Kft.

CAMLOG implantációs rendszer